A görög történelembe kell visszamennünk. A helléán civilizáció az időszámításunk előtti (ante) IV. sz.-ban válságba került, és egy kis, fél-hellén törzs királya, II. Philipposz pánhellén szövetséget hozott létre. Fia, akit Nagy Sándor néven ismerünk, világhódításba kezdett, és az akkor ismert világot egészen Indiáig meghódította. Eszményképe egy olyan világ volt, ahol mindenki a hellén (görög) civilizációt követi. Ennek érdekében tízezer katonáját házasított össze korábbi ellenfele, a perzsák lányaival.

Fiatalon halt meg, halála után hadvezérei felosztották egymás között a birodalmat, majd háborúskodni kezdtek egymással. Két nagy birodalom emelkedett ki közülük: a Ptolemaidák (Ptolemaioszok) dinasztiája Egyiptom területén, illetve a az Antiokhoszok Ázsia és Európa területén. Mindkét birodalmat hellenisztikus utódállamnak nevezzük, mivel a fő uralkodó kultúra a görög - hellén - civilizációra épült, beolvasztva a helyi szokásokat, vallást, stb.

IV. Antiokhosz Epiphanész elfoglalta Judeát is. Megtiltotta a Tóra tanulását és tanítását, betiltotta a zsidó szokásokat is, és a zsidó erkölcsöket és szokásokat sértő hellenizmust és a görög vallást tette kötelezővé: szobrokat kellett állítani mindenhol, és ezeket a bálványokat kellett tisztelni. Legnagyobb szentségtörésként a Szentélybe is felállított egy Zeusz-szobrot. Ehhez kapcsolódik egy későbbi - római korból származó - kis történet, hogy miért is nem lehet a Szentélyben felállítani egy bálványt: azárt, mert a bálvány felállítása után a Szentély megszűnik Szentélynek lenni...

De nem mindenki fogadta el a népre rákényszerített új és idegen szokásokat: egy Matthijau nevű férfi azt, aki kényszeríteni akarta települését a bálványimádásra, megölte, és hét fiával a hegyekbe menekült. Ezután szabályos gerillaháborút vívtak a megszállókkal szemben, jól kihasználva a kiváló terepismeretüket.

Vezetőjük nemsokára Juda Makkabi lett (Kalapácsos Júda). Az ő nevéről lett ismert a szabadságharc is (Makkabi-féle szabadságharc)

A hős vezér, Júda Makkabi, majd testvérei, Jonatán és Simon még sokáig harcoltak az ország függetlenségéért, ám a hanuka minden évben a szabadságra és a hősi küzdelemre emlékeztetett. A felkelés kezdeményezőjének, a modiini ősz papnak, Matitjáhunak mind az öt fia hősi halált halt a zsidó nép szabadságáért (csatában estek el, vagy orvgyilkos merénylet áldozatai lettek), ám a legkisebb fiú, Simon már fejedelmi rangot viselt (héberül nászi), és megalapította a Hasmóneus-dinasztiát. Ebben az időben keletkezett az Al haniszim (= A csodákról) szóló imádság, amelyet az ünnep minden napján, reggel és este elmondunk:

„Matitjáhu hasmóneus főpap és fiai korában, amikor a gonosz görög uralom néped, Izrael ellen támadt, hogy Tórádat elfeledtessék velük, s hogy elszakítsák őket kedvelt törvényeidtől, Te azonban nagy irgalmadban melléjük álltál szükségük idején, megvívtad perüket, igazságosan ítélkeztél és bosszút álltál értük. Az erőseket a gyengék kezébe adtad, sokakat a kevesek, tisztátalanokat a tiszták, gonoszokat az igazak, bűnösöket a Tórával foglalkozók kezébe. Nagy és szent nevet szereztél Magadnak a világban, Izrael népednek pedig mindmáig tartó megváltást. Ezután eljöttek fiaid Szentélyed csarnokába, megtisztították hajlékodat és megszabták a hanuka nyolc napját, hogy hálát adjanak és magasztalják nagy nevedet.” 

Ante 164 Kiszlév hónapban visszafoglalták Jeruzsálemet, és a Szentélyt is. Megtisztították, és előkészíteték az újjászentelésre. Ám mindössze egyetlen lepecsételt korsó olajat találtak a főpap (Kohén há gádol) pecsétjével ellátva, amely egyetlen napra lett volna elegendő. Beleöntötték a Menórába, és ezután Nész Gádol Hájá Sám - nagy csoda történt ott - az olaj nyolc napig égett! Ezért ünnepeljük ma is a Hanukát (felavatást, felszentelést jelent) - nyolc napig.

Az ünnep első napján egy gyertyát gyújtunk, és legalább félig égetjük, majd másnap két gyertyát gyújtunk, és így tovább. A Purim ünnep mellett ez a zsidóság kevés örömünnepe közül az egyik.

Régen a Hanukiának is nevezett gyertyatartót az ablakba tették, hogy a fénye kifelé is világítson. Ma azonban bentre helyezik, mert a hit igencsak megfogyatkozott a világban...

Sok szép szokás kapcsolódik HAnukához: játékok, finimságok, és a gyerekeknek járó Hanuka-geld, amelyet a hagyomány szerint azért kapnak, mert a szír megszállás alatt tilos volt a tanulás, ők mégis tanulták a Tórát. Ha pedig régen tanultak, most az utódaik megkapják érte jutalmukat...

Hahn István a Chanuka csodája c. könyvében így ír róla:

Elérkezett a hanuka első estéje, a gyertyagyújtás ideje. A hívő zsidók a sötét zsinagógában gyülekeztek, élükön a rabbival. Ellenségeink a templom a környékén álltak lesben, hogy kárörömmel figyeljék a szomorúvá lett ünnepet, vagy ha megszegik a törvényt, azonnal följelentsék zsidó polgártársaikat. Az istentisztelet után kellett volna meggyújtani a hanukai lámpást. A rabbi ekkor magához hívatta a gyerekeket. El kezdett mesélni nekik a makkabeusok hősi küzdelméről, hogyan harcoltak eleinte a hegyekben megbújva, majd nyílt ütközetben a szír-görög elnyomókkal szemben, miképp szabadították fel Jeruzsálemet, hogyan távolították el a bálványokat a meggyalázott Templomból, hogyan találták meg a hosszas keresés után a piciny olajkorsót és hogyan égett az csodálatos módon nyolc napon át…

A történetet hallva a gyerekek egyre lelkesebben figyeltek, szemeik csillogni kezdtek. Ekkor a rabbi felállt és így szólt szüleikhez:

—     Nézzetek gyermekeitek szemébe! Lássátok azt a fényt, amely bennük tükröződik! Ezekre a lángokra mondjátok el a hanukai áldást!

 A zsinagógában ekkor felcsendült a vidám ének, a sötétben a hagyományos hanukai dalok egyre nagyobb örömmel és önbizalommal hirdették az ünnepet. A templom körül álldogálók egyszerűen nem értették, mi történt. Fény nem szűrődött ki a zsinagógából, ám odabent mégis ünnepi jókedv honolt. Végül a zsidók ellenségei megszégyenülten haza sompolyogtak…

Századunk elején, a cionista mozgalom jóvoltából a hanuka ismét az egyik legjelentősebb örömünneppé lett. Izraelben örömtüzeket gyújtanak, fáklyás felvonulást tartanak, kivilágítják a városok utcáit. Világszerte nagyszabású rendezvények, műsoros estek követik egymást ezekben a napokban. Különösen az ifjúság érzi magáénak a szabadság és a fény ünnepét: a gyerekek ajándékban részesülnek (olykor mind a nyolc estén külön-külön meglepetés várja őket), a fiatalok bált, táncos összejövetelt rendeznek, szórakoztató műsorokkal, vetélkedőkkel egészítik ki a közös gyertyagyújtás örömét.

A hanuka azonban továbbra is megőrizte családi jellegét. Az égő gyertyákat ma már ismét az ablak közelébe helyezzük, fényük hadd világítson kifelé is. A magyarországi zsidóságnak sem kell többé elzárkóznia, nyíltan megvallhatjuk hitünket, hagyományainkat. Ám ahhoz, hogy az apró lángokból újra hitet és boldog örömet meríthessünk, meg kell ismernünk, és magunkénak kell éreznünk azokat. Ha szívünk nyitott a fények tükröződni fognak benne…